Lyra készítés

Elhatároztam, hogy készítek egy lyra-féle hangszert. Mivel ilyet még nem csináltam, van némi kockázata annak, hogy nem sikerül elsőre használható hangszert csinálni. Ezért nem is igyekeztem nagyon megválogatni az alapanyagokat sem, és nem is merültem el a részletek kidolgozásában, az a cél, hogy kiderüljön, alapjában véve jó-e az elképzelés, megfelelőek-e a méretek, és a tapasztalatok birtokában majd a második példányhoz alkalmasabb anyagokat használok és finomabban kidolgozom a részleteket, illetve ahol kell, módosítom az eredeti elgondolást.

Az egész próbapéldány nagyrészt hulladék anyagokból készül.

A minta nem az ókori görög lyra, hanem a kora középkori nyugat-európai (germán, kelta) líraféle hangszerek. Ezek közül azonban konkrétan egyik sem, hanem nagyjából az ír cruit és az angolszász rotta formáját megtartva egy azoknál több húrú hangszert szeretnék alkotni, a részlet-megoldásokat saját magam kitalálva.

A majdani hangszerrel szándékomban áll régi kelta dallamokat pengetni (ha találok valahol ilyeneket megfelelő számban), de a Minnesaenger- illetve trubadúrénekek kíséretéhez is kipróbálnám, továbbá megkísérelném az egykezes furulyával egyidejűleg használva az egyemberes-kéthangszeres mutatványt.

A test kerete a járomkarokkal egy kb. 20 éves lebontott beépítettszekrényből származó fenyőfa lécekből készül. A kereszttartó (amelybe majd a hangolókulcsok kerülnek) egy szélesebb kőrisfa lécből készül.

A keret összeállítva egyelőre ragasztás nélkül

A keret sarkainak összeillesztése fecskefarkas csapolással

A középső átkötés (a test felső keretléce) is be van csapolva a járomkar belső oldalába.

A járomkaroknak a testet keretező részének belső oldalán ki kellett alakítani egy kiálló lépcsőt, hogy a hátlap és a rezgőlap szélét legyen mire ragasztani. Ehhez előbb kivéstem a hornyot, majd beleragasztottam szálirányra merőlegesen fűrészelt kis facsíkokat. Az alsó és középső keresztléceken, amelyek a testet alulról és felülről keretezik, vésővel alakítottam ki a felfekvőlépcsőket.

A hátlap egy kb. 4-6mm egyenetlen vastagságú nyárfadeszka hulladékból készült, melyet két sávban kellett összeragasztani.
A keret összeragasztva, a beragasztott hátlappal.

A hátlap hátulról (vagyis a külső oldalról), egyelőre a ragasztás nyomaival

A rezgőlap (előlap, fedőlap) alig 2mm vékonyságúra fűrészelt nyárfa csíkokból készül.
A rezgőlap fonák oldala a csíkok összeragasztása után

A húrtartó egy H szelvényű fenyőfa lécből készül. Ez kerül majd a hangszer legaljára, az alsó keresztléc külső oldalára.

A húrtartó felragasztva és odacsavarozva két reiser-csavarral, ami nem korhű, de jól tart.

A rozettát megszerkesztettem egy olyan papírlapra, amelyet a rezgőlappal azonos méretre szabtam le. A papírlap hátulját a rozetta mögött megkentem meleg csontenyvvel, és rásimítottam a rezgőlapra.

Lyukasztóárral megjelöltem azoknak a leendő lyukaknak a középpontját, amelyeket fúróval fogok kifúrni. A rozetta mintázata egy kelta szimbólum némileg leegyszerűsítve.

A rezgőlap fonák oldalára felenyveztem egy darabka vékony fúrnérlapot, a rezgőlaphoz képest merőleges szálirányban, hogy a rozetta kiszakadásának esélyét csökkentsem.

Az enyv száradása után a megfelelő helyeken átfúrtam, kivágtam, kireszeltem, ...

... majd lecsiszoltam a papírt, ...

... és tovább farigcsáltam a mintát ...

... már majdnem kész.

Az elvékonyított részeket befestettem, azok nem tartoznak a motívumhoz, de nem mertem kivágni, mert nagyon gyenge lenne a kunkor hegye, könnyen letörhetne.

Ide jönnek a keresztgerendák.

Enyvezés után leterhelve száradnak.

Felgyógyultak.

A basszus oldalra kerül még egy hosszanti "mestergerenda", a diszkantra pedig egy rövidebb ferde.
Sajnos az enyv száradása közben az egész felbordázott rezgőlap begörbült (a szín-oldala behomorodott), annyira, hogy nem lehetett a helyére illeszteni.
...

...
Ezért az egész bordázatot leműtöttem róla, új bordákat készítettem, ezúttal íves formájúakat, hogy száradáskor legyen hová egyenesednie.
A felső sarkokat túl merevnek találtam az első bordázattal, ezért az új bordázatban a felső bordát rövidebbre vettem, és még utólag le is faragtam belőle.

A rezgőlap a helyére illesztve, de még nem beragasztva.

A rezgőlap beragasztva, az egész lecsiszolva és leviaszolva.

A húrtartó lyukai kifúrva, ide jön majd a húrok egyik vége, egy-egy pálcikadarabra felkötözve.

A keresztléc lyukai is kifúrva, ide jönnek majd a hangolókulcsok.

A húrokat a rezgőlapon alátámasztó láb.
Azért kétsoros, mert nincs annyiféle húr, mint ahányféle hangmagasság lesz, ezért a húrok hosszával is kell játszani ahhoz, hogy ne legyen túl nagy eltérés a feszítőerőben.

A láb a helyére illesztve.

Már csak a húrnyergek, a hangolókulcsok és a húrok hiányoznak.

A hangolókulcsokat az első ötlet szerint bükkfa köldökcsapokból próbáltam házilag kúposra reszelni villanyfúró segítségével, de ez nem vezetett jó eredményre, nem sikerült biztosítani a szabályos kör keresztmetszetet.

Ezért egy régi dalostársam segítségét kértem, aki gyertyánfából esztergált nekem kúpos hangolókulcsokat.

A lyuksorok mellé vékony bükkfa pálcikákat ragasztottam, és belereszeltem a húroknak való bevágásokat. Ezek lettek a "nyergek", amiben stabilan ülnek a húrok.

A lábat viszont még be kellett fejezni. A váltott kireszelések arra valók, hogy az azonos vastagságú de különböző magasságúra hangolt húrok feszítőerejében ne legyen túl nagy különbség.

A pliktron egy műanyag kábelkötözőszalagból készült, amit körülvettem egy két hosszanti félből készült fa nyéllel.

A kész hangszer felhúrozva, pliktronnal. Az első pengetések alapján úgy tűnik, hogy szerszám nélkül, több ujjal fürgébben lehet pengetni.

Hangszereim

Ízelítő a lyra történetéből

	A test kerete a járomkarokkal egy kb. 20 éves lebontott beépítettszekrényből származó fenyőfa lécekből készül. A kereszttartó (amelybe majd a hangolókulcsok kerülnek) egy szélesebb kőrisfa lécből készül.
	A keret összeállítva egyelőre ragasztás nélkül
	A keret sarkainak összeillesztése fecskefarkas csapolással
	A középső átkötés (a test felső keretléce) is be van csapolva a járomkar belső oldalába.
	A járomkaroknak a testet keretező részének belső oldalán ki kellett alakítani egy kiálló lépcsőt, hogy a hátlap és a rezgőlap szélét legyen mire ragasztani. Ehhez előbb kivéstem a hornyot, majd beleragasztottam szálirányra merőlegesen fűrészelt kis facsíkokat. Az alsó és középső keresztléceken, amelyek a testet alulról és felülről keretezik, vésővel alakítottam ki a felfekvőlépcsőket.
	A hátlap egy kb. 4-6mm egyenetlen vastagságú nyárfadeszka hulladékból készült, melyet két sávban kellett összeragasztani. A keret összeragasztva, a beragasztott hátlappal.
	A hátlap hátulról (vagyis a külső oldalról), egyelőre a ragasztás nyomaival
	A rezgőlap (előlap, fedőlap) alig 2mm vékonyságúra fűrészelt nyárfa csíkokból készül. A rezgőlap fonák oldala a csíkok összeragasztása után
	A húrtartó egy H szelvényű fenyőfa lécből készül. Ez kerül majd a hangszer legaljára, az alsó keresztléc külső oldalára.
	A húrtartó felragasztva és odacsavarozva két reiser-csavarral, ami nem korhű, de jól tart.
	A rozettát megszerkesztettem egy olyan papírlapra, amelyet a rezgőlappal azonos méretre szabtam le. A papírlap hátulját a rozetta mögött megkentem meleg csontenyvvel, és rásimítottam a rezgőlapra.
	Lyukasztóárral megjelöltem azoknak a leendő lyukaknak a középpontját, amelyeket fúróval fogok kifúrni. A rozetta mintázata egy kelta szimbólum némileg leegyszerűsítve.
	A rezgőlap fonák oldalára felenyveztem egy darabka vékony fúrnérlapot, a rezgőlaphoz képest merőleges szálirányban, hogy a rozetta kiszakadásának esélyét csökkentsem.
	Az enyv száradása után a megfelelő helyeken átfúrtam, kivágtam, kireszeltem, ...
	... majd lecsiszoltam a papírt, ...
	... és tovább farigcsáltam a mintát ...
	... már majdnem kész.
	Az elvékonyított részeket befestettem, azok nem tartoznak a motívumhoz, de nem mertem kivágni, mert nagyon gyenge lenne a kunkor hegye, könnyen letörhetne.
	Ide jönnek a keresztgerendák.
	Enyvezés után leterhelve száradnak.
	Felgyógyultak.
	A basszus oldalra kerül még egy hosszanti "mestergerenda", a diszkantra pedig egy rövidebb ferde. Sajnos az enyv száradása közben az egész felbordázott rezgőlap begörbült (a szín-oldala behomorodott), annyira, hogy nem lehetett a helyére illeszteni. ...
	... Ezért az egész bordázatot leműtöttem róla, új bordákat készítettem, ezúttal íves formájúakat, hogy száradáskor legyen hová egyenesednie. A felső sarkokat túl merevnek találtam az első bordázattal, ezért az új bordázatban a felső bordát rövidebbre vettem, és még utólag le is faragtam belőle.
	A rezgőlap a helyére illesztve, de még nem beragasztva.
	A rezgőlap beragasztva, az egész lecsiszolva és leviaszolva.
	A húrtartó lyukai kifúrva, ide jön majd a húrok egyik vége, egy-egy pálcikadarabra felkötözve.
	A keresztléc lyukai is kifúrva, ide jönnek majd a hangolókulcsok.
	A húrokat a rezgőlapon alátámasztó láb. Azért kétsoros, mert nincs annyiféle húr, mint ahányféle hangmagasság lesz, ezért a húrok hosszával is kell játszani ahhoz, hogy ne legyen túl nagy eltérés a feszítőerőben.
	A láb a helyére illesztve.
	Már csak a húrnyergek, a hangolókulcsok és a húrok hiányoznak.
	A hangolókulcsokat az első ötlet szerint bükkfa köldökcsapokból próbáltam házilag kúposra reszelni villanyfúró segítségével, de ez nem vezetett jó eredményre, nem sikerült biztosítani a szabályos kör keresztmetszetet.
	Ezért egy régi dalostársam segítségét kértem, aki gyertyánfából esztergált nekem kúpos hangolókulcsokat.
	A lyuksorok mellé vékony bükkfa pálcikákat ragasztottam, és belereszeltem a húroknak való bevágásokat. Ezek lettek a "nyergek", amiben stabilan ülnek a húrok.
	A lábat viszont még be kellett fejezni. A váltott kireszelések arra valók, hogy az azonos vastagságú de különböző magasságúra hangolt húrok feszítőerejében ne legyen túl nagy különbség.
	A pliktron egy műanyag kábelkötözőszalagból készült, amit körülvettem egy két hosszanti félből készült fa nyéllel.
	A kész hangszer felhúrozva, pliktronnal. Az első pengetések alapján úgy tűnik, hogy szerszám nélkül, több ujjal fürgébben lehet pengetni.