Lantosok régi magyar. Mint a nyugat legtöbb országában, Magyarországon is a 16. század volt a lantjáték virágkora. De a magyar lantosok kultúrája és szerepe a magyar zene és irodalom történetében lényegesen elüt a nyugati lantmuzsika történeti szerepétől és jelentőségétől. Olasz-, Spanyol-, Francia- és Németországban a 16-17. század lantművészei és lantzenéje egy új instrumentális kultúra felvirulását jelentették; a magyar L. szerepköre a régi magyar énekmondók (l. o.) tradíciójába kapcsolódik s nem külön hangszeres zenét - legalább is nem túlnyomórészben ilyet - jelentett, hanem elsősorban lanttal kísért éneket. Az első lantost (Gergely) 1427. említik; a 15-16. század folyamán sűrűn szerepelnek lantosok a magyar főnemesi rezidenciákon (főként Nádasdy Tamás sárvári rezidenciáján [1540-60], Léván [1589], Batthyány Ferenc és Boldizsár udvarában stb. juthatott jelentősebb szerephez a lant) s maguk a főurak sem idegenkednek a muzsikálástól (Batthyány Boldizsárt és úrfi-társait például 1560. Páduában Fekete András tanítja lantra; János Zsigmond erdélyi fejedelem maga is ért a lanthoz). Ami a hivatásszerű lantos-énekmondókat illeti - főképviselőjük Tinódi -, szerepük és hatáskörük teljesen összevegyül a hegedősökével. Réthei Prikkel Marián meggyőző bizonyítékokkal fejtette ki, hogy régi magyar hegedős és lantos között semmiféle kézzelfogható -elkülönülés nem állott fenn, külön énekmondó--ről: egy udvari s egy népiesebb jellegű csoportról eszerint nálunk nem lehet sző; ellenkezőleg, a kettő legtöbbször szinonimaként szerepel, aminthogy hangszerüket, a lantot és a hegedőt sem különbözteti meg élesen a 16. század magyar nyelvhasználata (l. Citera). Pengető és vonóshangszer valószínűleg egyaránt használatban volt - elsősorban ének kíséretéül, - de világosan elkülönülő, speciális zenei funkciók nélkül. (A hegedősök és lantosok nagy kedveltségét különben maga körül is láthatta a 16. század magyarsága: török és cigány lantosok-hegedősök nagy számban fordulhattak meg az országban.) - Zenéjükről nincs közelebbi tudomásunk; dallamokat csak Tinódi Cronica-ja őrzött meg (1554), ezek azonban tisztán az énekelt melódiákat mutatják, a lantkíséret módjára - hihetőleg volt ilyen - sehol sem utalnak, tisztán hangszeres zenénk pedig ebből a korból nem maradt fenn. V. ö. Takáts S.: A török-magyar énekesek és muzsikások (Rajzok a török világból I.) 1915, Réthei Prikkel M.: A régi magyar énekmondók, Egy. Phil. Közl. 1917. - A 16. századi magyar lantnak - amennyire egykorú ábrázolásokból megítélhetjük - éppúgy 6 húrja volt, mint nyugati rokonainak. A magyar rezidenciákon egyébként a 17. században, sőt a 18. század kezdetén is szerepeltek lantosok, részben énekmondói, részben kísérő-funkcióval.