Kínai zene. 
A legrégibb kínai hangrendszer valószínűleg félhangnélküli öthangú
skála volt (anhemitonikus pentatonika). A skála egyes hangjai: f
(kung), g (csang), a (kio), c (cse) és d (yu). Ezekhez a főhangokhoz
járulhattak aztán póthangok gyanánt az e (pien-kung vagy csung, vagyis
<közvetítő>) és a h (pien-cse vagy ho, vagyis <vezető>). A monda
szerint Huang Ti császár Kr. e. 2700.-ban Linglun bölcsnek megbízást
adott, hogy a zenét szilárd szabályok és törvények alapjára fektesse s
a bölcs a két csodamadár, Fung és Hoang útmutatása szerint két hatsípú
sort készített, melyeken a madaraktól tanult két, 6-6 egész hangból
álló hangsort (f, g, a, h, cis, dis és fis, gis, ais, c, d, e) lehetett
fújni. Ez a lü-rendszer (lü eredetet, törvényt vagy mértéket jelent) a
<hímnemű>, <tökéletes> sorra (f-dis) és a <nőnemű>, <tökéletlen> sorra
(fis-e) oszlik tehát valószínűleg a fejlődés újabb fokát jelzi (melyben
elméletben a tizenkét kromatikus hang, gyakorlatban azonban a skála hét
diatonikus hangja szerepel a régi - archaikus melódiákban máig
fennmaradt - félhangnélküli ötfokú skálával szemben). Ez a rendszer,
mely a kromatikus skála hangjait tartalmazta (f-től e2-ig), az utóbbi
évszázadok folyamán eltolódott egy terccel fölfelé (a-tól g2-ig). A
kínaiak heterofóniájában a többszólamúság egyes elemei is megvannak
(párhuzamos quartok és quintek); technikai kényelmesség okából
szomszédos húrokon párhuzamos szekundokat is megszólaltatnak.
Sajátságos <orgánum>-szerű előadásmódjuk is heterofóniával
kombinálódik: két szólam ugyanegy motívumot quartnyi távolságban ad
elő, variálva. A quint-hangkőz úgy szerepel náluk tisztán melodikus
értelemben, mint az európai zenében harmonikus értelemben: valamely
motívum, transzponált ismétlés esetén gyakran quint távolságban tér
vissza. Ritmus tekintetében gyakori a dallamok szigorú két- és
négyütemű részekre való felosztása; ezek a részek viszont nyolcütemű
csoportokká egyesülnek. A hangszereket Amiot (l. o.) anyaguk szerint
nyolc csoportra osztja: bőr-, kő-, fém-, agyag-, selyem-, la-, bambusz
és tökhangszerekre. Túlnyomóak a puszta lárma- vagy- zörejhangszerek:
nagy- és kisdobok, csörgők, deszkalapok. Vannak azután fuvolák, oboák,
bambusz-pánsípok, az ősi hiun, a mi okarinánk mintája, a 25 sodrott
selyemhúrral ellátott kin nevű citera, a 25 húrú, mozgatható
keresztléccel ellátott cse, a 12 vagy 24 bambuszsípból és kivájt tökből
készített szélládából álló cseng nevű kis orgona, a sho nevű japán
<szájorgona> mintája. A kínaiaknak gazdag zeneelméleti irodalmuk is
van: 69 munka jelent meg egy Lu-csu-csan-kao (<A zene könyveinek
kritikai vizsgálata>) c. gyűjteményben. V. ö. P. Amiot: Mémoires sur la
musique des Chinois 1779, A. Dechevrens: Étude sur le systéme musical
chinois (Sammelbände der I. M. G: II.), Lavignac: Encyclopédie de la
musique 1923, Louis Laloy: La musique chinoise 1914, Erich Fischer:
Beiträge zur Erforschung der chinésischen Musik (Sammelbände d. IMG.
XII.), Hornbostel: Ch'ao-t'ien'tze, eine chinesische Notation und ihre
Ausführungen (Arch. f. Musikwiss. I. 4); P. van Oost: Chansons
populaires chinoises de la région Sud des Ortos (Anthropos VII, 1912).
Magyar nyelven: Sereghy Elemér: A kínai zenéről stb. Felber