Japán zene 
Késő utóhajtása a kínai koreai zenének. Ezt a régi zenét ma már csak a
négy japán muzsikus osztály legelőkelőbbje, a gakunin műveli; ennek
sorából kerülnek ki a mikádó udvari zenekarának, a gagaku-nak tagjai.
Egy másik kaszt a genin, a világi muzsikát műveli, a harmadik osztályt,
az inakabushi-t a parasztok alkotják s a legalacsonyabb rendbe
tartoznak a geishák. Mindegyik osztálynak megvannak a maga hangnemei és
hangszerei. A legelőkelőbb japánok a héthúrú koto-n játszanak: ez kínai
eredetű citerafajta lazán kifeszített húrokkal és mozgatható
keresztlécekkel egy hosszúkás faszekrényen. A polgárnő hangszere a
13-húrú koto, a polgáré a skakuhahi, bambusznádból való egyenesfuvola 5
lyukkal, melynek hangmagasságát az alsóajakkal való félig vagy
negyedrészben való befogás által lehet árnyalni. (Ezen a két hangszeren
szerelmi duetteket adnak elő.). A geisha a shamizen-en, egy háromhúrú
kis lanton játszik melynek hosszú nyele s kifeszített kutya- vagy
macskabőrrel bevont szekrénye van. A húrokat, melyek sajátos orrhangot
adnak, csontból való plektrummal verik. Minden menyasszony a
hozományával egy koto-t vagy shamizen-t is kap. A shamizen-t, koto-t és
kokyu-t - kis négyhúrú hegedű, melyen laza vonóval játszanak - trióban
kamarazene-hangszerükül is használják; ez a többszólamúság azonban
merőben harmóniátlan, heterofón. A húros hangszereken szomszédos
húrokat egyszerre pendítenek meg, aminek nyomán akkordok képződnek. A
japánok skálái - a kínaiakkal egyetemben - alapjában pentatonikusak s
anhemitonikusak (fél-hangnélküli ötfokú skálák). A quart és a szeptim a
félhang-közök ritkák, gyakran csak átmenetben szerepelnek, a nagy és a
kis terc vagy szext ugyanegy dallamban együtt sohasem fordulnak elő s a
12 hangú kromatikus hangsort mint gyakorlati skálát egyáltalán nem
ismerik. Hangnemek. A legrégibb skála f, g, a, c1, d1, f1; ez a
gakuninok vallásos zenéjében kétféle hangolásban fordul elő: mint
ryosen-hangnem; g, a, h, d, e, g és mint ritsusen; d, e, g, a, g, d,
továbbá, mint későbbi kombináció eredménye, félhangokkal keverten (még
mindig pentatonikusan) mint g, a, b, d, es, g (hirajoshi) a, b, d, es,
g, a (ivato) és d, es, g, a, b, d (kumoi), valamint további
kombinációkban, amilyen az akebono: g, a, b, d, e, g és olyan
keveredésekben, melyek az egyes oktávokban különféleképp hangzanak, pl.
a katokumoi (g, a, b, d1, g1, as1, d2, d2, es2, g2, a2) vagy a
hirajoshi és kumoi keveredése stb. A hangjegyírás, melynek szabályai
titkos tant alkotnak, csak a dallamvázakat rögzíti meg s ezeket az után
az előadó szabadon cifrázhatja. Lényege a használandó húrnak, a gitár
megfelelő érintőjének illetve a fuvola megfelelő nyílásának számokkal
való megjelölése. Emellett vannak még kínai és japán betűk a ritmikai
és ütemtagozódás, valamint az előadásmód megjelölésére. További
hangszerek a már említetteken kívül: a p'ipa, négyhúrú lant 12-15 fából
készült keresztléccel; a p'ipá-nak egy változata a biva, nagy, négyhúrú
gitár köralakú testtel és öt szoros érintővel, különböző fajtájú
fuvolák nagy számban, egy siao nevű pánsíp, egy yün lo nevű harangjáték
stb. V. ö. F. T. Piggot: The music and musical instruments of Japan
1893, Abraham és Hornbostel: Das Tonsystem und die Musik der Japaner
(Sammelb der I. M. G. IV.), R. Lachmann: Musik und tonschrift des No
(I. Mus. wiss. Kongress der D. M. G., 1926). Felber.