Hangrendszer 
(ném. Tonsystem), az általában lehetséges vagy valamely zenekultúrában
használt (vagy megállapított) hangok tudományos, logikus összefoglalása
egységes alapon. A fizikai (akusztikai) H. határtalan, végtelen számú
hangból áll, melyek magasságát különböző rezgésszámok jelzik. A
lélektani (pszichológia) H. határolt, 1. mivel a kb. 16 rezgésszámon
aluli és kb. 30.000-en felüli hangmagasság már nem kelt hangérzetet, 2.
mivel csekélyebb hangmagasság-különbségek az emberi érzéklet számára
elvesznek. Ezért minden kultúrában temperált (mérsékelt) H.-t alkalmaz
a zeneművészét, melynek alapja az emberiség általános melodikus
zeneérzéke, az a tulajdonság, hogy számunkra minden hangnak bizonyos
szélesség van (hogy apróbb rezgésszámkülönbségek nem számítanak
hangmagasság-különbségnek) és hogy a különbözőknek érzett hangok
bizonyos pontosan meghatározható, állandó viszonyban állanak. Így
keletkezik a zenei H., melynek határait még az is módosítja, hogy a
zenegyakorlatban a kb. 32. rezgésszámúnál mélyebb s a kb. 5000
rezgésszámúnál magasabb hang nem igen használható. Különböző kultúrák
H.-ei mások és mások az illető népek zenéje, történelme és tudománya
szerint. (A mai nyugati zene egyenletesen temperált 12-fokú H.-ével pl.
szembeállíthatjuk a 16. század nem egyenletesen temperált szisztémáját,
vagy Délkelet Ázsia temperált pentatonikáját.) Az európai zenei H.
szintén történelmi fejlődés eredménye (a 17. század vége felé alakult
ki végleg), neve: enharmonikus kromatikus H. s alapgondolata, hogy van
egy főalaphangja (az un. egyvonalas c [c1], az 1885-iki bécsi
nemzetközi értekezlet megállapodása szerint 261 duplarezgésű), mely nem
más, mint az emberi hangosztályok (szoprán, tenor stb.) legkényelmesebb
közös hangja s melytől mélyebbre és magasabbra kb. egyenlő mennyiségű
hang következik, teljesen egyező sorrendi távolságban, e távolság pedig
félhangnyi, vagyis annak az intervallumnak megfelelő, melyet az
oktávhangköz pontos 12 részre osztásával nyerünk (l. Temperálás).
Ahogyan minden zenekultúra gyökere diatonikus dallamképzés, úgy minden
zenei H. gyökere a diatonikus hangsor (l. o.); ennek logikus kibővítése
a zenei H. A zenei H.-nek valamely kiszakított része, ha bizonyos
meghatározott összefüggésben álló hangok összességét teszi: hangkörzet.
(V. ö. Wetzel: Elementartheorie.) Az ógörög H.-re nézve l. Görög zene.
Újabban a zenei H. kibővítésével is kísérleteznek (l. Negyedhangok). V.
ö. Tiersch: Über Tonsysteme u. Temperaturen 1875, O. Bähr: Das
tonsystem unserer Musik 1882, J. Fegerl: Die Tonsysteme 1915, Max
Weber: Die rationalen und soziologischen Grundlagen der Musik 1921
(valójában nem szociológiai, hanem etnográfiai szempontból vizsgálja a
problémákat). Molnár.