Diapason 1. er. görög értelme az összesen (t. az összes húrokon) át haladva létrejövő hangköz, azaz: oktáv. - 2. A francia zeneirodalomban a hangszerek menzúrájának (fúvóhangszereken a nyílások egymástól való távolságának) megjelölése: átvitt értelemben. hangolás, kamarahang, hangvilla; D. normal am. normáloktáv. - 3. (org.), angol orgonákon Open D. a Principál-, Stopped D. a Fedett-játék neve. Diapente er. görög értelme szerint <ötön (öt húron) át> haladva elért hangköz, azaz a tiszta quint. Diaphonia gör.: , elütő hangzás. 1. A görögöknél a disszonanciát jelöli, szemben a -val az összhangzással. A görög zeneelméletben e fogalom alá sorolták (mint elfogadható enyhe D.-t) a nagy tercet és nagy szextet. 2. A középkorban, a primitív többszólamúság idejében (9-13. század) ugyanabban az értelemben használják, mint az organum nevet (l. o.), t. i. azt a többszólamú szerkesztésmódot értik alatta, melyben két szólam unisono-helyzetéből ismételten kiindul s eltávolodik egymástól (quart-távolságig), hogy azután visszatérjen unisono-helyzetébe. Hucbald óta a szólamok paralel-mozgását jelölték organum névvel. Diaschisma er. görög értelme lemetszett rész, a görög zeneelméletben a legkisebb, füllel meg nem különböztethető, csak kiszámítható hangköz, a diesis fele, mai terminológiával a schisma tízszerese, azaz egy egész hangnak kb. egytizede, pl. c: deses viszonya. L. Diesis és Schisma. Diastolika (gör. am. interpunkció) régebbi elméletíróknál a frazirozás (l. o.) tanának neve. Diatessaron er. görög értelme négyen (t. i. négy húron) át elért hangköz, azaz a quart. Eredeti neve syllabe, azaz az összhangzó hangok összefogása. Diatonika, diatonikus. 1. A görög diatonos alapszó értelme kifeszített. A genos diatonon v. diatonikon a tetrachord két változtatható közbülső hangjának a két változhatatlan szélső hangtól való olyan távolsága, hogy egészben két egész és egy fél hang (1+1+1/2) sorozata jön létre, görög módra magasról haladva a mélyhangra, pl. a g f e. Ősi (a húros hangszerrel összefüggő) természetes ethosa szerint nyugodt, erőteljes melódiavezetéssel jár; ezt a Kr. e. századokban lejáratta, közönségessé s alacsonyrendűvé degradálta a másik két hangfajnak, a (síppal összefüggő) chromatikusnak és enharmonikusnak kultusza; viszont a Kr. u. századokban emezek már feledésbe merültek s egyedül a D. maradt meg; - egészen a 16. századig, mikor a két feledésbe merült görög hangfaj újból foglalkoztatni kezdte az európai muzsikusokat. Czebe. 2. A mai zeneelméletben D. az az elv, melynek alapján a héthangú skálák be vannak rendezve. Ellentéte: a kromatika (l. o.). Diatonikus lépés keletkezik oly szólammozgás által, mely valamely hétfokáról a másikra történik; diatonikus hangköz az így áthidalt hangtávolság. A kis-szekund hangközt, megkülönböztetésül és bővített-prím hangköztől (mely kromatikus félhang), diatonikus félhangnak is nevezik, mivel előfordulhat a D.-án belül; hasonlóan az egészhang-lépés is csak akkor nevezhető diatonikusnak, ha a hangközét képező hangok valamely héthangú skála szomszédos hangjai lehetnek (e-gesz nem diatonikus egészhang, e-fisz azonban az). A népzene és a zeneművészet legnagyobb mestereinek nyelve, gondolatvilága túlnyomóan diatonikán nyugszik. Molnár. Diaulia Késői (Kr. u. 7-10. századi) görög etimológusok szerint duett. Diaul(e)ion a görögöknél sípszóló-betét drámai, vagy aulodiai előadás közben.