Aristoxenos, a legnagyobb görög zeneelmélet-író, Kr. előtt 354 körül Tarentumban, Dél-Itáliában. Mantineiában a Poloponnesoson zenét és Athénben Aristotelestől bölcseletet tanult. Szó volt róla, hogy mesterének utódja lesz a peripatos vezetésében. Mint ember nem vonzó egyéniség: zsémbes, irigy és gyűlölködő volt, mint tudományos kutató azonban átfogó munkásságú (452 művet irt) és mint zenekutató korszakalkotó (némely ócsárlóját nem tekintve, általában -nek nevezték). A. csúcspontja a zenetudománynak a görög világban, egészen a bizánciakig. Zenei tárgyú művei közül (számuk állítólag több százra ment) csak egy Harmónia (azaz hangköz és skálatan kivonata) és egy ritmikai mű töredékei maradtak fenn. A zenét mint görög bölcselő, ő is politikai és pedagógiai szempontból tekinti s ezért a zene jellemére (ethos) nagy figyelmet fordít. A zene az ő szemében is a nevelés fő eszközeihez tartozik, de hatása miatt a húros hangszert emeli ki a fúvóssal szemben, amellett, mint valóságos zenei romantikus, a régi dallamok magasztalója, az egykorú modern zene ellensége. Ezekben a praktikus vonatkozású nézetekben sok általános görög vonás s az ő jelleméből is valami. Elméletét modern szóval természettudományosnak nevezhetjük, amennyiben a hangok tanát a pithagoreusok számspekulációival szemben tapasztalati és valóságos akusztikai alapokra helyezte. De A. tekinthető az első hangpszichológusnak és esztétikusnak is, mert a hang keletkezésének kérdésén túl, harmóniatanában sokat foglalkozik a hangnak a hallgató által való felfogása problémáival is. Ritmustanának legnagyobb érdeme az egész antik mozgásművészeti elmélet alapvetése, azáltal, hogy egy rendszerbe foglalta össze a tánc, zene és vers művészetének tanait. Ő utána van csak szó taktusról arsisról, thesisről s a formális rövid és hosszú szótagszámolás helyett -ről, azaz legkisebb ritmikai egységről és un. irracionális szótagokról, amelyek hosszabbak a rövid kétszeresénél. Ezek az újítások forradalmat jelentettek s elkülönítették a régi formális -at az új, bölcseleti -tól- Kiad.: Harmóniatan: P. Marquard 1868., H. S. Macran 1902., Ritmika: Marquard, de főleg R. Westphal: A. von Tarent. Melik u. Rhythmik d. klass Altertums, 2 köt. 1883-1893. V. ö. Ch. E. Ruelle 1871., l. Laloy 1904. és 1924., C. F. Abdy Williams 1911., G. Urbain 1924., Pauly-Wissowa Realenzykl. Czebe.